A séta Magyarországon, Budapesten történik. Ezt azért lényeges kihangsúlyozni, mert egyébként nem derülne ki, hogy ez hol játszódik.
Puskin mozi
IV. Judafest Kölyök Nap: világ körüli kaland gyerekeknek, mialatt sokat megtudhatnak a Föld országairól, és közben a zsidó kultúra színes világából is ízelítőt kaphatnak.
Ilyet én is tudok mutatni, igaz nem gyereknek való, de nem is nekik mesélek:
Izraeli Dukumentum Filmvesztivál-Toldi mozi: etióp zsidók sorsa, izraeli-palesztin kettős identitás nehézségei. Utána neves vendégek mesélnek Izrael társadalmáról, kultúrájáról. Csupa szépet és jót-gondolhatjuk.
Etiópok még vannak, de nem sokáig, mert nem lesz utánpótlás, mivel a nők nagy részének védőoltás címen egy Depo-Provera nevű fogamzásgátló injekciót adtak 3 havonta. Szükséges, mert Benjamin Netanyahu kijelentése szerint az afrikai bevándorlók veszélyeztetik Izrael állam zsidó jellegét és demokratikusságát. úgyhogy ezt demokratikusan megoldották.
A palesztin kérdést is módszeresen irtják ki a problémák közül:
Egy könyvajánló is akad: Isten veled Jeruzsálem címmel. Tatárföldről érkező zarándok tudta nélkül pestissel fertőzött volt, a járvány pillanatok alatt elterjed és egy rémhír kap szárnyra, hogy a zsidók megmérgezték a város kútjait. Emiatt gyűlölethullám söpör végig, minek következménye, hogy felfegyverkezett zsidók és arabok néznek egymással farkasszemet. Gondolom, aki előbb pislog, az lesz a halál fia. Annyira amúgy nem is fikció, mert volt erre példa a történelem során.
Műcsarnok: Sigalit Landau: Mozgástér című kiállítása tekinthető meg első ízben nálunk.
2013.április 30-án landolt az izraeli El Al légitársaság 400 férőhelyes gépe, ami hivatalosan 8 héten keresztül hordja ide a zsidókat. Nem hivatalosan mennyi jön, azt nem tudni. Mindenesetre teltházzal közlekedett, jegyek a következő gépekre szinte mind elkeltek. A nagyobb gépek beállítását a Magyarország-Izrael közötti turizmus fellendülése okozza. A nagykövet is megjelent a nagy eseményen, Ilian Mor, aki elmondta, hogy a járaton izraeli turisták utaznak, akik egyhetes szabadságukat töltik Budapesten, ami megmutatja, hogy a magyar főváros attraktív célpontja az izraeli turizmusnak. Jelenleg többen jönnek ide onnan, mint ahányan innen mennek oda. A két ország közötti kapcsolatot erősíteni kell, mert rendkívüli kapcsolata van Magyarországnak Izraellel.
Ellepték Budapestet az izraeli és amerikai titkosszolgálat ügynökei a vasárnap kezdődő Zsidó Világkongresszus miatt. No, ezek lennének az egyhetes turisták?
Martonyi: A zsidó vallási és kulturális élet reneszánszát éljük. Végre egyszer az igazságot hallottam! Gratulálok!